Pofátlanul mentegetik a dakotázó Aranyosit a balos cimborái

A magyar embereknek elegük van a gyűlöletkeltésből.

Szerinte Aranyosi Péter hibázott, de nem direkt.
Farkasházy Tivadar szerint Aranyosi Péter hibázott, de nem tartja rasszistának. A humorista a Klubrádióban úgy fogalmazott: harminc éve ismeri Aranyosit, és mindig egy kedves, jóravaló emberként tekintett rá. Hangsúlyozta, hogy komoly társadalmi kérdésekre nem lehet „standupos” stílusban válaszolni, és bár megérti, hogy Aranyosi nem akart rosszat, a nyilatkozata mégis hiba volt.
Kapcsolódó vélemény
Ezúttal is árulkodó a csend: akik máskor, fordított esetben visítoznak, aláírásokat gyűjtenek, hisztiznek, most hallgatnak.
Farkasházy szerint a humorista „nem értette, milyen súlyú dolgokról kérdezték”, és szerinte nem „feltételesen”, hanem világosan és egyértelműen kellene bocsánatot kérnie.
Azt is hozzátette: nem lehet minden mondat mellé magyarázatot írni, főleg ha azzal „lökjük a rizsát”, és politikai szereplők is rátelepednek az ügyre.
Kapcsolódó vélemény
Magyar Nemzet
A magyar embereknek elegük van a gyűlöletkeltésből.
Nyitókép: Facebook
***